A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma azonosította a pöttyös lámpahordó-kabócát (Lycorma delicatula) Magyarországon. A faj jelenlétét hazánkban, és egyben az Európai Unióban is most igazolták először.
A pöttyös lámpahordó-kabóca Ázsiából származó, idegenhonos növénykárosító, amely több mint 100 növényfajon képes táplálkozni. Kiemelt veszélyt jelenthet többek között a szőlőre, a gyümölcsfákra, valamint az erdészeti és díszfákra. Hazánkban egyik fontos tápnövénye a széles körben elterjedt bálványfa is.
A kártevő nagy egyedszámban a növények folyamatos szívogatásával jelentős károkat okozhat. A nőstények tojáscsomóikat különböző sima felületekre is lerakhatják, ezért a faj faanyaggal, szállítóeszközökkel és egyéb tárgyakkal is könnyen terjedhet.
Miről ismerhető fel?
A fiatal egyedek (nimfák) jellegzetes fekete-fehér, később vörös-fekete-fehér mintázatúak. A kifejlett kabócák elülső szárnyai szürkék, fekete foltokkal, míg hátulsó szárnyaikon piros színezet látható.
Kérjük, figyeljünk és jelentsük!
A Nébih felhívja a lakosság figyelmét, hogy már a gyanús észlelést is haladéktalanul jelentsék a hatóságnak. Az első hazai előfordulást is lakossági bejelentés alapján sikerült azonosítani.
Amennyiben ilyen rovart észlelnek, kérjük, hogy a bejelentéshez lehetőség szerint fényképet is csatoljanak, valamint adják meg az észlelés pontos helyszínét.
A pöttyös lámpahordó-kabóca az Európai Unióban zárlati károsítónak minősül, ezért a korai felismerés és a gyors hatósági beavatkozás kiemelten fontos a megtelepedés és elterjedés megakadályozása érdekében.
További információ és a bejelentéssel kapcsolatos tudnivalók a Nébih honlapján érhetők el.
Forrás: Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) – Megjelent hazánkban a pöttyös lámpahordó-kabóca, 2026. szeptember 24.
Tápiógyörgye